A kutyakozmetikus munkája során számos eljárást alkalmazhat, ez pedig megköveteli, hogy széles eszköz-palettával rendelkezzen. Hiszen például karomvágó ollóból sem mindegy, hogy milyen méretet alkalmaz. Ez sok mindentől függhet, például a kutya fajtájától, életkoráról. Ezért megfelelő szakértelemmel kell ezeket az eszközöket kiválasztani, majd ezt követően megfelelően alkalmazni. A munkafolyamat során olyan eszközökre lehet szüksége a kozmetikusnak,…
Lépten-nyomon

Kutyakozmetika kiszállással
Ahhoz, hogy kis kedvencünk igazán jól érezze magát a bőrében, szüksége van arra a gondoskodásra, melyet a gazdi adhat meg azzal, hogy szakértő kezekre bízza a kutyust; kutyakozmetikus segítségével ugyanis mindazokat a feltételeket biztosíthatjuk felelős gazdikként, melyekre a kutyánknak szüksége lehet. Ilyen fajta gondoskodást jelent például a szőr vágása. Ez a kutya fajtájától, méretétől, és…

Harapós kutya nyírása
A kutyakozmetikus munkája során számtalan mentalitású kis kedvenccel, kutyával találkozik. Ezek a kutyák nem csak megjelenésben – fajtájuk, méretük, koruk –, hanem habitusukban is egyediek, eltérnek egymástól. Mivel a szakember sok kutyával találkozik és dolgozik együtt, ezért munkája során kialakítja azokat a kompetenciákat, amikkel kapcsolódni tud a négylábú kliensekhez. Mivel azonban nem egyforma mentalitású kutyusokról…

Mozgó kutyakozmetika
Sokszor fordul elő, hogy a mindennapos rohanásban nem jut elég idő arra, hogy kis kedvencünket kutyakozmetikushoz vigyük. Tudjuk, hogy szükség lenne rá, mert lenőtt a szőre, vagy nagyon megnőttek a karmai, vagy egyszerűem jó lenne már egy alapos fürdetés, hogy újra kellemes illata és látványa legyen kutyánknak, miközben az egészsége szempontjából is jót teszünk vele.…

Kedvenc
Egy rövid válogatás: kedvenc idézetek a kedvencről “A kutyának csak egy célja van az életben: elajándékozni a szívét.” Joe Randolph Ackerley “A kutyák beszélnek, de csak azok számára, akik képesek meghallgatni őket.” Orhan Pamuk “Igazi emberszeretet csak a kutyákban van.” Lengyel Menyhért “A kutya a legállhatatosabb barát – az első, aki üdvözöl, és a legbátrabb,…